Fővárosi képviselőként tavaly az egyik első előterjesztésem arra vonatkozott, hogy a Közgyűlés álljon ki a reptéri vasút eredeti, országos hálózatba integrált koncepciója mellett.
Sokan akkor is lehurrogtak, hogy semmi értelme az ilyen elvi kiállásoknak – pedig a Közgyűlés nagy többséggel állt ki a vasútba integrált megoldás terve mellett. És úgy tűnik, lett hatása: Lázár János és Nagy Márton miniszterek ma többek között azt jelentették be, hogy a korábbi tervektől eltérően koncesszióban, az országos hálózatba kapcsolódva, Kőbánya-Kispest és Monor között megépülő vasút vezet majd a Liszt Ferenc repülőtérre. Ez azt jelenti, hogy egy fontos nagyberuházás kapcsán sikerült érdemi eredményt elérnünk.
Immár 8 éve azt képviselem, hogy a reptéri vasútra nagyon is szükség van, de olyan módon, hogy az új vonal integrálódjon a meglévő országos vasúthálózatba. Ez ugyanis Budapestről és vidékről is mindenki számára gyorsabban és egyszerűbben elérhetővé tenné a repteret. Ezért kritizáltam élesen, amikor még másfél éve a kormány bejelentette, hogy Kínával együttműködve egy teljesen elkülönült lábakra állított külön vonalat építene a reptér és a belváros között.
Ehelyett a már évekkel ezelőtt elkészült, most újra leporolt terv szerint a különböző elővárosi és távolsági vonatok állnának meg a reptéren, egy új vonalon áthaladva a nemzetközi repülőtér előtere alatt. Ez a megoldás Budapesten belül egyszerre a Nyugati pályaudvar felé és a Déli Körvasúton át Kelenföld felé is adna kapcsolatokat, sűrű vonatközlekedéssel (10-15 percenként).
Ezáltal számos irányból lenne vonattal elérhető a repülőtér: nem csak a belvárosi Nyugatiból, de Újbudáról, a Közvágóhíd térségéből, de a vidéki nagyvárosok (Debrecen, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Kecskemét, Szolnok) felől is.
Persze érdemes nagyon óvatosan közelíteni a mai bejelentéshez, hiszen egyszer már tartottunk itt 6-7 éve, aztán a kormány mégse építette meg a vasúti bekotest. Másrészről pedig egy vasútfejlesztés terén elpazarolt ciklus utolsó hónapjai jönnek, erősen kérdéses, ennyi idő alatt valójában meddig juthat a projekt és mi garantálja, hogy utána ne sikkadjon el.
Mindezzel együtt is komoly előrelépés az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy legalább a teljesen elhibázott kínai terv lekerült az asztalról.
Azt pedig akár a Rákosrendező ügye, akár a mai döntés is bizonyítja, hogy igenis az itt élőket képviselő Közgyűlés akkor jár el helyesen, ha világos és határozottan képviselt álláspontja van a Budapest jövőjét érintő ügyekben – még akkor is, ha a nyilvánosság az egyetlen eszköze, amellyel álláspontjának érvényt tud szerezni. Mert ha mi magunk sem tudjuk, hogy mit akarunk, akkor biztos semmi esély nincs a döntéseket befolyásolni.
- Balázs Péter – Emlékezetes búcsú a magyar színház nagy öregjétőlMa reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társulat mélyÉrdekel
- Orbán Viktor – „Nem mindenről beszélhetek”„Nem mindenről beszélhetek”. Így rejtélyeskedett Orbán Viktor a DPK hétvégi pacifista gyűlésén a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban. De közben az oroszok megerősítették, hogy egy különös üzlet ügyében utazott a magyar delegációÉrdekel
- Elkészült az egyik oldal: fontos mérföldkőhöz ért a Flórián téri felüljáró felújításaSzombat délutántól újra használhatóvá vált a Flórián tér felett átvezető déli híd, ezzel lezárult a felújítás első nagy üteme. A megújult hídszakaszon már felhajthatnak az autósok Szentendre felől Pest irányába,Érdekel
- Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezniKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetikÉrdekel
- Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy„A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentetteÉrdekel






